GYEPLABDA
A sportág bemutatása
A gyeplabda egy igen régi múltra visszatekintő, ütős, labdás csapatsport. A játék célja, hogy a 7,5 cm átmérőjű és 160 gramm súlyú labdát az ellenfél 3,66 méter széles és 2,14 méter magas kapujába juttassuk. A kapus kivételével – szigorúan a szabályoknak meg felelő – egy maximum 737 gramm súlyú és általában 92 cm hosszú ütővel érhetünk a labdához. Az ütő anyaga hagyományosan fa volt, de mára már a különböző műanyagok keverékéből álló ütőfajta a legelterjedtebb. A labdát kizárólag az ütő lapos oldalával lehet érinteni. A kapus teljes testén védőfelszerelést visel, és bármely testrészével „megjátszhatja”,* megérintheti a labdát. Nemzetközi mérkőzéseket kizárólag műfüves pályán lehet játszani. A pálya 91,4 méter hosszú és 55 méter széles, szabályos téglalap alakú. Les nincs.
Mindkét csapat kapuja előtt található egy 14,63 méter sugarú félkör. A gól akkor érvényes, ha egy támadójátékos a körön belülről megüti a labdát, és az teljes terjedelmével áthalad a gólvonalon. Két csapat játszik egymás ellen. Csapatonként 10 mezőnyjátékos és egy kapus lehet maximum a pályán. A játék során folyamatos cserére van lehetőség, de maximum 5-en nevezhetőek meg tartalékból. Két egyenlő jogokkal rendelkező játékvezető segíti a mérkőzés lebonyolítását. A használható büntetőkártyák: zöld (figyelmeztetés), sárga (minimum 5 perces ideiglenes kiállítás), piros (végleges kiállítás és minimum egymeccses eltiltás). A téli időszakban a játék teremváltozatát játsszák, speciális szabályokkal.
Története
Először 1861-től, a londoni Blackheath Football and Hockey* Club keretei között lehetett űzni a sportot. A kizárólag gyeplabdásokat tömörítő első klub a Teddington Hockey Club volt.
A világon az európai gyarmatosító országok terjesztették, népszerűsítették a gyeplabdát.
A Nemzetközi Gyeplabda Szövetséget (FIH – Fédération Internationale de Hockey) 1924. január 7-én Párizsban alapította meg Ausztria, Belgium, Csehszlovákia, Franciaország, Magyarország, Spanyolország és Svájc. A szervezet jelenleg 190 tagországot tömörít. Az Európai Gyeplabda Szövetséget (EHF – European Hockey Federation) 1969. május 3-án alapította meg tizenöt ország az egyesült királyságbeli Cardiff ban.
A sportág először 1908-ban mutatkozott be a londoni olimpián, így ez az egyik „legörgebb” csapatsportág az olimpiai mozgalomban.
Miért a gyeplabda?
A mai modern világban kínálkozó rengeteg lehetőség mellett nehéz eldönteni, hogy milyen tevékenységekbe fogjunk bele.
A sport kétségtelenül a legegészségesebb opció. Sok nagyszerű lehetőséget kínál arra, hogy kivételes készségeket sajátítsunk el, új barátokat szerezzünk, és jó hasznát vegyül azoknak az értékeknek, melyeket a sport kínál. Nos, hogy döntsd el, melyik sport legyen az? Amikor mindössze egy botra és egy labdára van szükséged, ha játszani akarsz, ez megkönnyítheti a döntést. Mi a gyeplabda legnagyobb vonzereje? Bárki tudja játszani! A gyeplabda egyszerre kínál magával ragadó szórakozást férfi aknak és nőknek is, nem számít, milyen korú, származású, milyen társadalmi vagy gazdasági háttérrel rendelkezik is. A részvétel egyre nő mindkét oldalon – fiatalok és mesterek, ezért gyakran fordul elő, hogy három generáció játszik ugyanazon a napon. Lehet játszani bárhol – kint a szabadban, bent, egy strandon, egy parkban, bárhol! Számos módon játszható – 11 egy oldalon, gyeplabda 5-ös, vegyes nemű, vegyes korú, para-gyeplabda, sétáló gyeplabda, és sok más. Ez egy olyan sport, amiből bárki, bármely országból végső dicsőséget arathat, akár helyi mérkőzések, akár legfelsőbb szintű, nemzetközi rendezvényekről legyen szó. Mivel 1908. óta része az olimpiai programnak, ez a rendezvény a sport tetőpontja. A Nemzetközi
Gyeplabda Szövetség rendezvényeinek köszönhetően mind a 137 ország tagszövetségekkel kvalifi kálhat az olimpiai játékokra. Ez azt jelenti, hogy bárki megvalósíthatja olimpiai álmait, ha hajlandó keményen dolgozni. Mint a világ egyik legnépszerűbb sportja, akár füvön játszod, vagy elit szinten, a gyeplabda egy közösségi sport végtelen lehetőségekkel. Akár játszva, akár szurkolóként követve, a gyeplabda egy gyors, ütemes sport, összekombinálva az erőt, a precizitást és az ügyességet. Ezért nagyon izgalmas és egészséges részt venni benne. Ezek a tulajdonságai segítettek a gyeplabda hőseinek, és szupersztárjainak megszületni, akik nagy szerepet játszanak a következő nemzedék megihletésében. Te is lehetsz a következő gyeplabda csillag. Mindössze egy bot kell és egy labda ahhoz, hogy elkezd.
DR NARINDER DHRUV BATRA
NEMZETKÖZI GYEPLABDA SZÖVETSÉG ELNÖKE
Így tudsz beleváGni:
Érdekel mi szükséges ahhoz, hogy belevágj ebbe a sportágba?
Mi összegyűjtöttük neked, hogy mi kell hozzá és azt is, hogy hol találod az ezzel a sportággal foglalkozó klubokat.