KERÉKPÁROZÁS
ORSZÁGÚTI ÉS PÁLYAKERÉKPÁROZÁS

A sportág bemutatása

„A kerékpár az egyetlen közhasználatú jármű, amelyet emberi izomerő üzemeltet.”

A kerékpár, legyen szó bármilyen szakágáról, egy olyan technikai sporteszköz, amelynek 3 fi x ponton kell a rajta ülő embert támasztani: ezek a kormány, a nyereg és a hajtómű, amelynek körkörös mozgatásakor egy lánc adja át a mozgási energiát a hátsó, meghajtott keréknek.

Története

A kerékpározás mint versenysport a kerékpáros túrázásból fejlődött ki. Megszületését 1826-ra tehetjük, amikor a világon elsőként Münchenben kerékpáros viadalt rendeztek ún. „Drais-féle masinákon”.* A 19. század második felében egyre több kerékpárpálya épült szerte Európában. Az első országúti versenyt 1869-ben, az első pályaversenyt 1874-ben rendezték.

Az első hivatalosan dokumentált versenyt 1868. május 31-én rendezték a Parc de Saint-Cloud parkban Párizsban, és a brit kerékpáros, James Moore nyerte meg. Az első, városok között megrendezett versenyt 1869. november 7-én szervezték Paris és Rouen között.

A verseny győztese ismét James Moore lett, aki 10 óra 25 perc alatt tette meg a 123 km-es távot. A szervezők célja a kerékpározás népszerűsítése volt, valamint szerették volna bizonyítani, hogy kerékpárral is meg lehet tenni jelentős távolságokat. A 19. század második felében egyre több kerékpárpálya épült Európában. A közúti kerékpározás az első, 1896-ban rendezett verseny óta része az olimpiai programnak. A pályakerékpározás számból 1893-tól rendeznek világbajnokságot.

Miért a kerékpározás?

Nem kell ahhoz bajnoknak lenned, hogy bringázhass.
Míg a profi kerékpárosok a kerékpározást a hivatásukként űzik, a világon sok millió ember szórakozásból, kikapcsolódásból vagy a kerékpárt közlekedési eszközként használva kerékpározik.
Bármilyen korú is vagy, bármilyen az edzettségi szinted vagy a műveltséged, könnyűszerrel felpattanhatsz egy bringára. A kerékpározás nem csak arra jó, hogy edzett és egészséges maradj,
de remek szórakozás is!
Sok fiatal semmit sem szeret jobban annál, mint bandázni és képességeiket, figurákat gyakorolni a helyi gördeszkaparkban vagy a városközpontban.
Azok számára, akik inkább eltűnnének a városból és a tömegből, a mountainbike egy nagyszerű lehetőség. Csakúgy mint az országúti kerékpározás, a BMX és a mountainbike, a cyclo-cross (terepkerékpár), a „trials” (ügyességi kerékpározás), a terembiciklizés és a para-cycling (para-kerékpár). A lehetőségek száma végtelen.

Kevés olyan sport van a világon, mely annyira könnyen elérhető és olyan széles körben gyakorolt, mint a kerékpározás. Számomra igazi élvezetet jelent, hogy a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) elnökeként ennek a folyamatos népszerűségnövekedésnek tanúja lehetek.

A kerékpárosok családja egy nagyon nagy és népes család, és én őszintén remélem, hogy csatlakozol hozzánk, és felfedezed a kerékpározás örömeit.

DAVID LAPPARTIENT

NEMZETKÖZI KERÉKPÁROS SZÖVETSÉG ELNÖKE

Így tudsz beleváGni:

Érdekel mi szükséges ahhoz, hogy  belevágj ebbe a sportágba? 

Mi összegyűjtöttük neked, hogy mi kell hozzá és azt is, hogy hol találod az ezzel a sportággal foglalkozó klubokat. 

Ismerkedj meg jobban a kerékpározással

hírek