TOLLASLABDA
A sportág bemutatása
A tollaslabdázás a kedvelt labdajátékok népes családjába tartozik. Tollaslabdaütővel és műanyag, illetve eredeti tollaslabdával játsszák szabadtéren (sima területen, lehetőleg szélvédett udvarokban, strandokon stb.), vagy versenyszerűen, fedett pályán, tornatermekben, sportcsarnokokban.
A tollaslabdapálya 13,40 m hosszú, melyet középen 1,55 m magas háló oszt két térfélre. Az egyes pálya 5,18 m, a páros pálya pedig
6,10 m széles (a két oldalfolyosó egyenként 0,46 m széles). A hálótól mindkét térfélen 1,98 m-re jelölik ki az elülső adogatóvonalakat.
Páros játékban az alapvonalaktól 0,76 m-re haladnak a hátsó adogatóvonalak. A középvonal az alapvonaltól az elülső adogatóvonalig tart. Az adogatást, illetve fogadást a jobb/bal adogató, illetve fogadótéren belül kell elvégezni. Labdamenet közben a labdát röptében kell ütni a játéktéren belül mindaddig, míg hiba nem következik be.
Egy mérkőzés két nyert, névlegesen 21 pontig tartó játszmából áll.
Története
A tollaslabdázás legalább kétezer éves múltra vezethető vissza. A versenysport 1872-ben indult hódító útjára Angliából, Beaufort herceg badmintoni birtokáról (innen származik a sportág angol neve, a badminton). 1899-ben rendezték meg először az összangol bajnokságot Wembley-ben.
1934. július 5-én megalakították a Nemzetközi Tollaslabda Szövetséget (International Badminton Federation, IBF), mely 2006-tól Tollaslabda Világszövetség (Badminton World Federation, BWF) néven működik. 1967. szeptember 24-én hozták létre az Európai Tollaslabda Szövetséget (European Badminton Union, EBU), mely 2006-tól Tollaslabda Európa (Badminton Europe) lett.
Az 1972. és 1988. évi bemutató után 1992-től a tollaslabda (badminton) bekerült a nyári olimpiai játékok egyéni programjába.
Miért a tollaslabda?
Kedves sporttársak!
A sport esszenciája az, hogy egy csodás kombinációja a szórakozásnak, az ügyességnek és az egészséges tevékenykedésnek – és ha az nem költséges és könnyű játszani, akkor még jobb!
A tollaslabda kipipálja mindezt, és ezért nem nagy csoda, hogy napjainkban, mi itt a Tollaslabda Világszövetségben boldogan szemléljük a sportunk népszerűségének világméretű növekedését, ahogy egyre több gyermeket és felnőttet ölel magába minden kontinensen.
A kikapcsolódás szintjén a tollaslabda egy nagyszerű társasági tevékenység, amit családok és barátok élvezhetnek együtt, miközben előnyükre válik ez az élénkítő, kalóriaégető mozgásforma, mely próbára teszi az egész testet, különösen a reflexeket, az állóképességet és a szem-kéz koordinációt.
Mint a világon a leggyorsabb ütővel játszott játék, a kosárlabda saját maga legjobb reklámja. Kipróbáltatja magát – és annyira egyszerű játszani!
A tollaslabda egy alacsony költségvetésű sport. Alapfelszerelések könnyűszerrel elérhetők a kezdőknek. A kezdők ne aggódjanak a háló miatt – csak üsd a labdát a barátoddal, és éld át a tollaslabdaélményt annak legegyszerűbb formájában! Onnan felfejlődhetsz.
Mi, itt a BWF-ben (Tollaslabda Világszövetség) fenntartjuk, hogy a tollaslabda befogadó sport minden korú és sportolási képességű ember számára. Az iskolai oktatásonalapuló fejlesztési programunk sikereit folytatva, a „Shuttle Time” (ütögetés ideje) lesz a következő globális kezdeményezésünk, mely a tollaslabdát mint az egészséges életstílust állítja majd be.
Keresünk továbbá innovatív lehetőségeket, hogy a tollaslabdát szabadtéri/strand sporttá tegyük, ugyanakkor e-játékra is törekszünk. Ezek a vállalkozások új résztvevők és szurkolók tömegeit fogják vonzani.
Mindeközben mozgássérült sportolóink készülnek a sport debütálására a 2020-as tokiói paralimpán.
A BWF világszerte 189 tagszervezettel és egy sokszorosan kicsiszolt fejlesztési programmal elérhetővé tette a BWF elérhetővé tette a tollaslabdát mindenki számára.
POUL-ERIK HØYER
TOLLASLABDA VILÁGSZÖVETSÉG ELNÖKE
Így tudsz beleváGni:
Érdekel mi szükséges ahhoz, hogy belevágj ebbe a sportágba?
Mi összegyűjtöttük neked, hogy mi kell hozzá és azt is, hogy hol találod az ezzel a sportággal foglalkozó klubokat.